Mielőtt belevágnék a kisregénybe, elmesélem, hogy mi az a klassz dolog, amire az előző bejegyzésem végén utaltam. Pontosan szeptember elsején felhívtak - igen, a nyaralás alatt - hogy ahova jelentkeztem egy állásajánlatra még májusban, de végül nem vettek fel, hogy most mégis behívnak és felvesznek, ha még nincs munkám. :))))) Kiadványszerkesztő munkáról van szó, a helyi fősuli nyomdájában. Hétfőn már voltam bent, nagyon tetszik az egész, mindenki szimpatikus volt, bizakodó vagyok. :) Jövő hétfőn pedig kezdek dolgozni! Szóval igencsak izgalmas időszak következik: megszokni az új munkát, az időbeosztást, egyensúlyt tartani munka - hobbi - párkapcsolat között (plussz Peti 3 műszakban dolgozik). Különösebben nem tartok ezektől, mert tudom, hogy mindennel megbírkózunk, csak mégis tök jó belegondolni, hogy most valami új, valami más következik. :) Viszont az már most látszik, hogy így az új honlapon építgetésére, tervezésre kicsit kevesebb időm marad, de egyiket sem hagyom abba, hisz a hobbim nélkül nem tudnék élni, csak most biztosan kevesebb idő fog ezekre jutni. Szóval új honlap, új tervek talán szeptember végén lesznek. Most pedig akkor következzen a beszámolóm a nyaralásunkról. (De csak az első fele, mert nem akarlak nagyon untatni benneteket a km hosszú bejegyzésemmel.)
Hétfő hajnali 4-kor indultunk Hartáról kocsival. Végig autópályán mentünk, nagyon gyorsan telt az idő. Mondjuk nekem azért is tűnt ilyen gyorsnak mert elbóbiskoltam útközben. Akkor ébredtem fel, mikor megálltunk egy pihenőhelyen (mint utóbb kiderült, ez volt az utolsó normális pihenőhely itthon.) A fotó ott készült a parkolóban, a Nap nem sokkal előtte kelt fel.
Majd folytattuk utunkat, a határon kb. 2 perc alatt átjutottunk, és már is Horvárszágban voltunk. Rengeteg alagúton, hídon és viadukton vezetett az autópálya. Az alagutak tök klasszak voltak. Főleg kettő maradt meg bennem, az egyik 5 km hosszú volt (na itt azért minden autós-alagútas katasztrófa film eszembe jutott :)) a másik pedig az volt, ami előtt egy tábla hívta fel a figyelmet, hogy azon a területen farkas és medve is előfordulhat. Még ki is vágtak egy nagy lemezből egy nagy darab maciformát is, és odaállították az alagút mellé. :)
Délután fél 2-re megérkeztünk Porecre. Végig klasszul navigáltam, nem tévedtünk el egyszer sem. (Vittünk GPS-t, de csak dísznek, mert az Isztriai-félszigetet úgy ahogy van, nem ismerte...) Viszont ahhoz képest, hogy mindenről volt térképünk, Porecről egyet sem nyomtattunk. Nem is tudom mit gondoltunk, hogy majd csak úgy megtaláljuk az utazási irodát, ahol jelentkeznünk kell?? Az a vicces, hogy közben meg tényleg így történt. :)) A következőhöz tudni kell, hogy már a nyaralás előtt 1-2 héttel a számítógépen egy Porecről készült légifotó volt a háttérképünk. Azon egyszer google maps-szel belőttük, hogy kb. hova kell mennünk. Így amikor leértünk a partra próbáltuk előszedni ezeket az emlékeinket, de végül inkább leparkoltunk, hogy legalább egy utcanevet el tudjunk olvasni. Ahol megálltunk, láttunk egy másik utazási irodát, bementünk, hogy szerezzünk egy térképet a városról, volt is kirakva nekik a kirakatba egy hatalmas. És képzeljétek jó utcában voltunk, csak kb. 10 házzal lejjebb, a mi utazási irodánktól. :)) Na ilyen simán sem találtunk még oda sehova. Odamentünk, bejelentkeztünk, elvittek az apartmanhoz, kipakoltunk és indultunk a városba (főleg vacsorázni akartunk). Ekkor készült a két fotó is a tengerpartról. Hihetetlenül jó élmény volt a tengert látni, nap mint nap a partján sétálni, este a naplementében gyönyörködni... A legjobb időszak akkor volt, amikor lebukott a nap a horizonton és kellemes, hűvös levegő lett utána.... Akkor volt a legjobb sétálni, ücsörögni a parton. Kétszer láttunk ilyenkor vihart a tengeren, de sosem jöttek a szárazföld felé a felhők, pedig igencsak jót tett voltna a borzasztó forróságnak egy kis frissítő eső... (ha nem mondtam volna még, én hosszútávon - nálam már a 10 perc is az - nem bírom ki a nyári napsütést... nehezen tolerálom, ahogy forrón égeti a bőröm... a napozásnak meg egyenesen semmi értelmét nem látom, nem tudok ill. akarok csak úgy céltalanul feküdni és pecsenyére süttetni magam a napon... szóval a délelőtti sétáinkon sokszor eléggé nyűglődtem a Nap miatt... mondjuk pozitívum, hogy le nem égtünk, hanem csak klassz barna színünk lett. De látnotok kellett volna, hogy az utazás során, milyen napellenzőket építettem a kocsiba, az ülésem köré :D tényleg erről készíthettem volna fotót...)
Kicsit elkalandoztam, szóval a szállásunk (most lemértem a google-ban) 1,2 km-re volt a parttól. Ezt a távolságot minimum megtettük minden nap 4x, de mindig messzebb is sétáltunk, szóval a napi 8-10 km séta fix, hogy megvolt mindig. (A harmadik nap reggel elég erős izomlázra is ébredtünk. Peti ráadásul sántikálva járta végig az egészet, mert edzeni kellett a lábát, hogy újra bírja majd a napi 8 órás, javarészt állómunkáját.) De jól bírta, izomlázon kívűl, már nem fájt a lába.
Első nap pizzát ettünk, mennyei volt. Azt már le sem merem írni, hogy ezután képesek voltunk egy nap kivételével, minden nap pizzát vacsorázni. :) Egyszerűen nincs párja az ott készült, finom, friss, a szélein ropogós, a közepén puha tésztájú pizzának. :)))
 |
| kedvenc házikóm |
A következő (közös fotónk) már a második nap reggelén készült, amikor vettünk reggelit és a tengerparton ülve ettük meg. Jó lenne, ha minden reggel így kezdődhetne :) Később megint végigjártuk a kis utcákat és egy nagyon szép házra bukkantunk. Többször le is fotóztam. Ezekből a fotókból idővel biztosan készülni fog valami. Leginkább lefesteni szeretném, de ahhoz még gyűjtöm a bátorságot... (meg az emlékeket, rég volt, amikor utoljára hasonlót festettem)
Aznap felmentünk az Eufráziusz Bazilika harangtornyába, mert az útikönyvek szerint ezt a kilátást nem hagyjhatjuk ki. Tényleg jól tettük, hogy megvettük a belépőt. Gyönyörű volt onnan a tenger, előtérben a sok pirostetős házikóval. (ld. lent)
Este pedig a közvetlenül a tengerparton vacsoráztunk és most nem pizzát, hanem spagettit ettem (hmmm... mennyei volt...). Mellettünk pedig a beton "korláton" sirályok mászkáltak, várták, hogy ki ad nekik valami harapnivalót. Érdekes volt úgy enni, hogy max. 20 cm-ről farkasszemet néz veled egy sirály. (Őt is jól lefotóztuk :)). Este pedig megint csak lejártuk a lábunkat, mindent meg akartunk nézni ergo csütörtök estére már kivülről tudtuk, hogy mi hol van. :)
Mára ennyi, holnap pedig jövök a 2. résszel. Ha tetszett kérlek hagyj megjegyzést. Alapvetően nem szeretek erre buzdítani senkit, csak jó lenne érezni, hogy nem feleslegesen pötyögtem ennyit. Köszönöm! :)
 |
| Kilátás a Bazilika harangtornyából |
 |
| Kéregető sirály |
 |
| naplemente - spagetti - én :) |
 |
| Kikötő |
Nem sokkal dél után már autóztunk vissza Porecbe. Na itt sikerült egy kereszteződést benéznünk (mint utólag kiderült) és körbejártuk a környező pici falukat, mire visszajutottunk az apartmanunkba. Szépek voltaka kis falvak, érdekes volt látni, hogy ott mennyire más minden - a házak, az alapanyagok (mindent kővel borítottak, még a fű helyén is az volt - persze, hisz ilyen napsütés mellett nem sok értelmes fű nő). Este - már mondhatom, hogy szokás szerint - vacsorázni mentünk és fotóztunk egy csomót. Találtunk a tengerparton, közel a kikötőhöz egy olyan részt, ahol egy betonkorlátra fel tudtunk tenni a gépet és önkioldóval fotózkodtunk. :) Ezek a kedvenc képeim. Így készült az itt látható kép is Rólunk. Csütörtökön is egész nap Porecen bóklásztunk, jobb volt az idő, mert kicsit feltámad a szél és így már egy fokkal elviselhetőbb volt a forróság. Vásárolgattunk, ettünk, igazából semmi különöset nem csináltunk, egyszerűen élveztük, hogy nyaralunk. Az egész nyaralás alatt igyekeztem teljesen kizárni az itthoni dolgokat, gondokat, a múltat, a jövőt és maximálisan csak arra figyelni, hogy teljesen a jelenben legyek és minél jobban feltöltődjek. :) Elég jó technika, sikerült is a feltöltődés. :)
Kicsit elkalandoztam, szóval a szállásunk (most lemértem a google-ban) 1,2 km-re volt a parttól. Ezt a távolságot minimum megtettük minden nap 4x, de mindig messzebb is sétáltunk, szóval a napi 8-10 km séta fix, hogy megvolt mindig. (A harmadik nap reggel elég erős izomlázra is ébredtünk. Peti ráadásul sántikálva járta végig az egészet, mert edzeni kellett a lábát, hogy újra bírja majd a napi 8 órás, javarészt állómunkáját.) De jól bírta, izomlázon kívűl, már nem fájt a lába.
