2011. szeptember 8.

Nyaralás 2011 | 2. rész

Rovinj

Szerdán (mivel már nagyon autózhatnékunk volt) lementünk Rovinj-ba.  Viszont kifogtuk a hét legmelegebb napját, így ha jól emlékszem összesen 1 órát bírtunk (bírtam) a városban sétálni, nézelődni. Nehezítette még az egészet, hogy itt az óvárosban dimbes-dombos utcák vannak (persze szépek, hangulatosak a kis utcák, de ugyanolyan csúszósak a kövek, mint Porecen), igencsak igyekeznünk kellett úgy sétálni, hogy el ne csússzunk. Egyébként a város nagyon szép volt, itt még szebbek voltak a kis házak és itt is volt egy templom, egy domb tetején, oda is csak azért másztunk fel, hogy klassz képeket tudjunk készíteni a tengerről. :) (Meg persze egymásról. Mert erre most különösen figyeltem, hogy erről a nyaralásról ne úgy jöjjünk haza, hogy van 200 tájképünk, de csak 4-en vagyunk rajta.) 

Nem sokkal dél után már autóztunk vissza Porecbe. Na itt sikerült egy kereszteződést benéznünk (mint utólag kiderült) és körbejártuk a környező pici falukat, mire visszajutottunk az apartmanunkba. Szépek voltaka kis falvak, érdekes volt látni, hogy ott mennyire más minden - a házak, az alapanyagok (mindent kővel borítottak, még a fű helyén is az volt - persze, hisz ilyen napsütés mellett nem sok értelmes fű nő). Este - már mondhatom, hogy szokás szerint - vacsorázni mentünk és fotóztunk egy csomót. Találtunk a tengerparton, közel a kikötőhöz egy olyan részt, ahol egy betonkorlátra fel tudtunk tenni a gépet és önkioldóval fotózkodtunk. :) Ezek a kedvenc képeim. Így készült az itt látható kép is Rólunk. Csütörtökön is egész nap Porecen bóklásztunk, jobb volt az idő, mert kicsit feltámad a szél és így már egy fokkal elviselhetőbb volt a forróság. Vásárolgattunk, ettünk, igazából semmi különöset nem csináltunk, egyszerűen élveztük, hogy nyaralunk. Az egész nyaralás alatt igyekeztem teljesen kizárni az itthoni dolgokat, gondokat, a múltat, a jövőt és maximálisan csak arra figyelni, hogy teljesen a jelenben legyek és minél jobban feltöltődjek. :) Elég jó technika, sikerült is a feltöltődés. :)

Pénteken 10-ig el kellett hagynunk az apartmant, addigra már indulásra készen voltunk. Mondtam, már, hogy az apartman tulajdonosa tudott pár szót magyarul? Tök jó volt :) Elköszöntünk tőle és indultunk haza. Hazafelé is minden rendben volt, bár most tovább tartott az út, mert többször álltunk meg és itthon már nem autópályán mentünk, hanem a régi 7-esen a Balaton mellett. Sőt még megálltunk egy étteremben is a Balaton parton. Hiszen még péntek volt és tartott a nyaralás. :) Röpke 10 óra alatt otthon is voltunk. :)

Nyaralás 2011 | Album (útinapló)
Azt hiszem, hogy még nem mondtam, hogy vittem magunkkal egy előre elkészített hagyományos albumot. Amit "feltöltöttem" scrapbook mintás papírokkal, borítékokkal, tasakokkal. És ezt vittem mindenhova. Esténként, vagy éppen amikor eszembe jutott, leírtam bele, hogy aznap mi minden történt velünk. Ráadásul az egész albumban az a kedvencem, hogy találtam egy olyan scrapbook papírt, ami egy az egyben egy térkép és a papír legalján még éppen rajta volt Porec. A képen láthatjátok is, hogy egy átlátszó fólia alá ezt tettem a borítóra. Örülök, hogy mindennap vezettem a kis naplót, elraktam blokkokat, számlákat, szórólapokat. Most már csak elő kell hívatnom hozzá a fényképeket, lefűzni és kész. Amint elkészültem vele már mutatom is. :)
Szóval "röviden" ennyit a vakációnkról. Köszönöm a kedves hozzászólásokat az előző bejegyzéshez! A következőkben pedig igyekszem összesíteni a kérdőívet és kitalálni érdekes bejegyzéseket a következő hónapokra. Ráadásul új oldalak is előbb utóbb születni fognak, mert van pár fotó, amivel mindenképpen kezdeni akarok valamit. :)

4 hozzászólás:

  1. Annyira jó, hogy ilyen szépen sikerült a nyaralás, és milyen praktikusan oldottad meg, hogy azonnal dokumentáld is az eseményeket! Követendő példa vagy! :-))
    Várom majd az oldalakat! :-)

    VálaszTörlés
  2. Élmény olvasni az élményeiteket! :)
    Szorítok az új munkahelyhez, de biztos vagyok benne, h minden a legnagyobb rendben lesz!
    És köszönöm Neked és Mr. Random-nak a nyereményem!
    Várom a további képes-scrapes beszámolód!

    VálaszTörlés
  3. Nagy élmény volt olvasni! Még sosem hallottam erről a helyről, de kíváncsivá tettél! Egyszer remélem, én is eljutok oda! :)
    Nagyon-nagyon várom az albumod!!!!!

    VálaszTörlés
  4. elfelejtettem visszajönni :D
    örülök, hogy jól telt a nyaralás. az albumodra kiváncsi vagyok nagyon. meg még több fényképre :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails